FÉLELMEK AZ ÓVODÁBAN VAGY AZ ÓVODÁTÓL?
avagy
Kinek a félelme, szorongása?
Mielőtt belemerülnénk az óvodáskori félelmek és szorongások rejtelmeibe, fontosnak tartom az elején a két lelki jelenséget megkülönböztetni egymástól. Hiszen gyakran együtt használjuk a kettőt, akár tévesen szinonimájaként egymásnak.
Félelem vagy szorongás? Vagy mindkettő?
A félelem valójában egy tárgyiasult szorongás, melynek tárgya van. Konkrétan meg tudom fogalmazni, hogy mitől is félek én. Míg a szorongásnál nem teljesen tudjuk meghatározni, hogy mitől is szorongunk, tartunk valójában, mi képezi tárgyát a szorongásunknak. Gyakran csak a velejáró rossz, kellemetlen érzést tudjuk beazonosítani. Ez a kellemetlen érzés testi tünetekben, rosszullétben is megnyilvánulhat (például amikor reggelente ok nélkül fáj a gyermek hasa vagy hirtelen felszökik a láza). Vannak, akik személyiségükből fakadóan nagyobb hajlandóságot mutatnak a szorongásra, ők azok, akiket általában szorongóknak, izgulósabbnak nevezünk a mindennapokban. Megjegyezném, hogy természetes dolog az, ha izgulunk, bizonyos helyzetekben szorongásunk vagy félelmünk fokozódik. Az evolúciós pszichológiai kutatások is kimutatták, hogy ezek a megélt negatív érzések evolúciós haszonnal bírtak és bírnak most is, amennyiben normál keretek között zajlanak.
Úgy vélem, akkor érdemes és kell is foglalkozni a szorongással és a félelmekkel, amikor már a mindennapi életünket nehezítik meg. A funkcionálásunkat, a teljesítményünket, társas kapcsolatainkat gátolják, egyszóval akadályoznak bennünket abban, hogy megmutassuk magunkat, a bennünk rejlő lehetőségeket kihasználjuk. Ekkor már érdemes szakemberhez fordulni és segítséget kérni abban, hogy a szorongás, illetve félelem hátterében mi jelenik meg. Ugyanis ezek hátterében különböző témák húzódhatnak meg, melyek egy része tipikusan megjelenik a lelki fejlődésünk során. Ilyenkor ezek leküzdése, megoldása kihívást jelenthet számunkra, de ugyanakkor növekedési lehetőséggel is bír, gazdagíthatja személyiségünket.
Fejlődési lehetőség a szorongás, félelem leküzdésében
Itt kanyarodnék vissza az óvodához és az óvodáskorúakhoz, hiszen ez az időszak azontúl, hogy a fantáziavilág időszaka sok szorongással is jár. Hiszen az óvodába lépő gyermek fejlődéslélektanilag jelentős mérföldkövekkel, teljesítményhelyzetekkel, környezeti elvárásokkal találja szemben magát, melyek intenzív belső feszültségeket válthatnak ki. Ezeket a kellemetlen érzéseket időnként az élénk fantáziavilág révén sikerül időszakosan egy-egy tárgynál „megkötni”, „lekötni”, és ekkor jelennek meg a félelmek. Amikor már a szorongás sikeresen talált magának egy tárgyat, akkor onnantól kezdve félelemről beszélhetünk. Ilyen félelem lehet az óvodáskorban tipikusan megjelenő sötéttől való félelem, vagy a szörnyektől, szellemektől, zombiktól való félelem. Életünk során más-más dolgoktól félünk, ahogy növekszik a gyermek úgy más-más félelmek jelennek meg természetes módon a fejlődés során mindenkinél. Ezen normatív fejlődési feladatok (félelmek, szorongások) megoldása, leküzdése segíti a coping (megküzdési) mechanizmusainkat, a lelki egészségünk szempontjából reziliensebbé (lelkileg ellenállóbbá) tehetnek bennünket, bővülnek a megküzdési stratégiáink, énvédő mechanizmusaink. Ezek a félelmek időszakosak és általában rövid idő alatt elmúlnak, megszűnnek. Azonban érdemes a szülőknek figyelemmel kísérni a gyermekek félelmeit, illetve azok intenzitását. Természetesen itt hangsúlyoznám azt, hogy fontos a szülők részéről a tudatosság ebben.
Hogy mit is értek szülői tudatosság alatt?
Azt, hogy a szülő tudja és tisztában van vele, hogy ő, a biztonságot nyújtó felnőtt a gyermeke számára, aki ebben a helyzetben, a félelmekkel szemben biztonságot ad. Elfogadja a gyermek negatív érzését, a félelmét, mellé áll, azonban nem fokozza azt a saját félelmével. Igyekszik gyermekének félelmét csökkenteni a kreativitás, egyéni megküzdési módok révén, melyekből a gyermek tanul, és ezáltal gazdagodnak coping mechanizmusai. Például a szülő maga is visszagondol a gyermekkori félelmeire, szorongásaira és megosztja gyermekével azt, hogy ő hogyan küzdötte le, esetleg átnyújt gyermekének egy varázskavicsot, mely erőt ad és a gyermek zsebében meglapulhat.
Kié a félelem? Kié a szorongás?
A szülői tudatossághoz szorosan kapcsolódik annak a felismerése, tudatosítása, amire az alcím is utal, hogy a félelem és a mögötte meghúzódó szorongás valójában kié? Szakemberként gyakran azt tapasztalom, hogy a gyermeknél megjelenő szorongás hátterében szülői szorongások is lehetnek. Például az óvodakezdéssel, a beilleszkedéssel kapcsolatosan, melyek aztán elválási problémákban, nehéz és elhúzódó beszoktatási időszakban is megnyilvánulhatnak. Ezekben a helyzetekben a szülőkben is szorongások jelenhetnek meg (vajon beilleszkedik-e gyermekem, hogyan fog viselkedni, jó gyerek lesz-e, jó szülő vagyok-e én), melyek felerősíthetik a gyermekben lévő fejlődéslélektanilag természetesen, normál módon megjelenő szorongásokat. Ezek megnehezítik a gyermek számára az új helyzettel való megküzdést, és akár elvezethetnek egy hosszabb ideig fennálló félelemhez vagy egy szorongásra utaló tünet megjelenéséhez (pl. bepisilés, bekakilás). Mivel a gyermekek nagyon érzékenyek, és gyorsan képesek felismerni, majd azonosulni a szülői érzelmekkel, adott esetben a félelmekkel, a szorongásokkal, ezért mindenképp fontosnak tartom, hogy a szülő maga is átgondolja a félelmeit, szorongásait az adott szituációban.
Mit tehetek, ha szorong a gyermekem?
Összefoglalva a fentieket a szülő úgy tud segíteni legjobban gyermekének a félelmek és szorongások leküzdésében, ha elsősorban elfogadja a gyermeknél megjelenő nehéz érzéseket, mellé áll ezekben a helyzetekben és együtt közösen kreatív megoldást találnak rá. Például úgy, hogy együtt belehelyezkedve a gyermeki játék és fantázia világába találnak ki különböző kreatív megoldásokat, melyek mint védőpajzsok emelkedhetnek a gyermek köré (pl. zombi-űző spray készítése, álomfogó, erőt adó varázskavics és még sorolhatnám). Fontos, hogy a gyermek megérezze azt, hogy a szülő elfogadja és komolyan veszi a félelmét, és a mágikus gondolkodás révén (fantázia világ) együtt közösen harcba szállnak, hogy legyőzzék azt. Ugyanakkor fontos, hogy a szülő saját félelmeivel, szorongásaival is szembe nézzen, tudatosítsa azokat. Például végig gondolni, hogy egy-egy aggodalom mennyire reális, szülőként mennyire vagyok képes megbízni másokban adott esetben az óvodapedagógusokban ténylegesen, milyen aggályaim vannak, amelyek saját gyermekkori tapasztalataimból származnak. (Például: milyen rossz érzés volt várni az anyukámra az oviban, biztos a gyerekem is ugyanezt éli majd át). Megdöbbentő tud néha lenni a felismerés, hogy az aggodalmakat mennyire könnyedén és észrevétlenül képesek vagyunk tovább adni gyermekeinknek. Ha már sikerül a szülőnek a saját aggodalmait tudatosítani az óvodával, óvodakezdéssel kapcsolatosan, akkor képes lesz arra, hogy gyermekét ne terhelje saját érzéseivel, hanem tudja segíteni őt a megküzdésben. Természetes módon, amennyiben a szülő úgy érzi, hogy ez még nem elégséges és a gyermek szorongása a továbbiakban is fennáll, célszerű szakember segítségét kérni ebben.