header white Zombi a szekrényben

Zombi a szekrényben

A közkeletű mondás szerint minden embernek van csontváz a szekrényében, azaz mindannyiunk élettörténetében ott lappang egy-egy olyan...

...sérelem, titok, trauma, amit saját magunk, illetve szeretteink lelki békéjének érdekében tudatosan vagy tudattalanul nem bolygatunk.

Még, ha minden esetben csontváz lenne… az legalább mozdulatlan marad. Találóbb inkább zombinak nevezni, hisz az egy óvatlan pillanatban kilép az elzárt falak mögül, és ráront az emberre elárasztó és megkerülhetetlen módon.

Krízisre való extrém fogékonyság?

Mentális szekrényünket általában jelentős stresszt okozó esemény, megrázkódtatás ingatja meg. Ez lehet az emberi életet átható természetes, életciklus váltásból eredő vagy fejlődési krízis, mint a serdülőkor, gyermekszületés vagy a változókor. Lehet ún. akcidentális krízis, amely nem várt, eseti jellegű, úgymint súlyos betegség, baleset, halál, stb. Ezek bizony sokszor együttesen jelentkeznek (Jacobson, 1979), például, ha arra gondolunk, hogy a serdülőkori viharzással párhuzamosan a szülők bejelentik, hogy elválnak. Az emberek, noha vannak örök univerzális viselkedési minták, nem meglepő módon különféleképpen reagálnak a stresszes helyzetekre. Hajduska Marianna (2015) Krízislélektan című munkájában írja, van, akinek a lelki ellenállóképessége erősebb, mint másoké, és egy kiemelten megterhelő élethelyzet sem tudja túlzottan kibillenteni egyensúlyi állapotából. Az éremnek két oldala van, tehát nem ismeretlen, hogy valaki ehhez képest úgy van hangolva, hogy relatíve alacsonyabb szintű stresszre is krízisállapottal reagál. 

zobiaszekrenyben-kep1

Megjegyzendő, hogy krízisről akkor beszélünk, ha az egyén az adott stresszel teli helyzetet súlyosnak észleli és ennek megfelelően reagál rá. Az addig alkalmazott megküzdési módjai pedig nem bizonyulnak elégségesnek, működőképesnek, és korai órán kifullad a kreatív problémamegoldás. Az, hogy miként fordítja le magának a személy a helyzet sajátosságait, valamint hogyan vélekedik önnön énvédő potenciáljáról, erősen befolyásolja, milyen mélyen csúszik bele a problémás lelkiállapotba ezek után.

Azok, akik gyengébb mentális fékekkel rendelkeznek, impulzívabbak és hajlamosak nagy dirrel-durral kilépni konfliktusos szituációkból, valószínűsíthetően inkább belekerülnek a krízis örvényébe. Hasonlóképpen azok is, akik korábbi nehézségekkor kudarcot éltek át, ettől visszahúzódóak lettek, vagy trauma elszenvedői voltak, és nem rendelkeztek belső-külső támogatókkal, erőforrásokkal. Ehhez tartozik, hogy a csalódások, kudarcok, veszteségek és súlyosabb esetben a traumatizáltság egy megemelt készültségi alapállapotot idézhetnek elő a személyben. Noha a túlélés ösztöne által vezérelve ez evolúciós haszonnal bír, a rossz élmények által ún. hipervigilens üzemmódba kapcsolhat a személy, és extrém éberséggel figyelheti a rá veszélyt jelentő ingereket. Ezzel sajnos az a gond, hogy önmagára vonatkoztathat olyat is, ami reális mércékkel mérve korántsem veszélyeztető (vagy nem annyira).

További fontos faktor a személy önértékelése, hite saját én-erejében, illetve abban, hogy megérdemli a támogatottság érzését, és mer segítséget kérni. Ez természetesen, mint ahogy előbb láthattuk, nagyban függ attól, milyen tapasztalatokkal gazdagodott kapcsolataiban egészen kisgyermekkorától kezdve. Hogyan reagált arra anya, apa, a nagybácsi, a dadusnéni vagy tágabban - a társadalmi morál, esetleg a bezzeg-fantomok -, hogyha tévedett, botladozott, rossz jegyet hozott, kiöntött valamit: megemelték őt vagy elmélyítették a kudarc-élményét?

Nehezített terepen járunk, ha szüleink maguk is kevéssé változatos megküzdési repertoárral rendelkeztek, passzívan vagy kirobbanó indulattal közelítettek egy-egy vitás helyzethez, ha a körülmények áldozatává váltak, esetleg összeroppantak, és gyerek létünkre szülősített pozícióba kerülve megmentőikké váltunk. Azaz jó mélyen bebetonozott mintákat tettünk magunkévá, amelyek azóta is belülről hajtanak minket, és mélyebb önismereti igénnyel felvértezve tudunk tudatosítani és alakítani rajtuk.

A szekrény tartalma idővel úgyis szaglik

zobiaszekrenyben-kep2

Beszéljünk csontvázról vagy zombiról, eljön az az életszakasz, elképzelhető, hogy a transzgenerációs létra egy következő fokán, amikor bizony be kell néznünk abba a bizonyos szekrénybe. Ez jobb esetben történhet akkor, amikor a lelki apparátus jószerivel már elbírja azt, amit bent találhat, de elképzelhető az is, hogy egészen törékeny talajra kerül a tartalom.

Még mindig jobb, hogy jön a zombiszag… és érezzük, hogy kellemetlen, akár beleszédülünk, minthogy nem veszünk róla tudomást.

És nem elsősorban azért, mert ezzel nagyobb problémákat előzhetünk meg (még ha így is lenne, az amolyan bűntudatból építkező motiváció). Inkább azért, mert identitásunk egyik fontos alkotóeleme ismerni a személyes és családi múltunkat, megérteni az összefüggéseket és új alternatívákat teremteni. Nem mellesleg azért is, mert igen fantasztikus érzés a saját életünk felett visszaszerezni a hatalmat, és belülről jövő megerősítést kapni a képességeinkről, eredményességünkről. Szekrényünk viszonylagos tehermentesítése a megértés által önigazolásként hat számunkra: gondoljunk bele, milyen értékes tapasztalás belső gyermekünknek bölcsebb énünk vigasztalása egy valaha volt jogos sérelem felett. És néha megtörténhet az is, hogy egy mélyre ásott titokról, amely lassacskán megmutatja magát az emlékezésnek, kiderül, hogy jóval szerethetőbb, mint amilyennek eredetileg gondoltuk.

Írta: Szirtes Lili, pszichológus

Szirtes Lili pszichológus

Irodalom:
HAJDUSKA, M. (2015). Krízislélektan. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.
JACOBSON, G. F. (1979). Crisis-oriented therapy. Psychiatry of North America, 2, 39-54.